Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!
Koltay Gergely 1976-banalapította a formációt, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel. Az ünnepi évben a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átvehették a „Magyar Örökség” díjat, amely kinyilvánítja, hogy a zenekar dalai a nemzeti kulturális örökség részét képezik. Más megfogalmazás szerint a Kormorán megkapta az úgynevezett „Magyar Szellemi Lovagrendet”. A pályázati mű szerzője, Szűts István 1960-ban született Salgótarjánban. Zenei tanulmányait 5 évesen kezdte a nagybátonyi zeneiskolában. Zongorázni,. hegedülni, frulyázni tanult, majd 1974-ben felvételt nyer a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz tanszék zongora szakára. 1989-1991-ig a Népszínház zenei vezetője, utána a Varietes Records zenei vezetője. Ebben az időben kezd el foglalkozni a zeneszerzéssel. 1997-99 között a Magyar Televíziónál dolgozik műsorok zenei vezetőjeként.